Múlt és jelen? Mit üzen az autizmus története a mának?

Leo Kanner 1943-ban megjelent, történelminek értékelt cikke olvasható az Autizmus Koordinációs Iroda dokumentumtárában. Ez már a múlt – mondhatnánk, de az autizmus történetének, a fogalom fejlődésének megismerése nagyban hozzájárul a mai korszerű autizmus-szemlélet megértéséhez.

Hírünk kattintásra tovább olvasható.

Leo Kanner 1943-ban publikálta Az affektív kapcsolat autisztikus zavarai c. munkáját, melyben 11 olyan gyermekről szóló esettanulmányát közli, „akinek kórképe jelentősen és egyedülálló módon különbözik mindegyik korábban feljegyzett esettől”. Kanner összegzésében feltételezi, hogy „…ezek a gyermekek úgy érkeztek erre a világra, hogy nem rendelkeztek azzal a veleszületett képességgel, hogy a megszokott, biológiailag elrendelt módon érzelmi kapcsolatot tudjanak létesíteni a többi emberrel, hasonlóan azokhoz a gyermekekhez, akik veleszületett testi vagy értelmi fogyatékkal érkeznek erre a világra.” Ugyanakkor határozottan jelzi, hogy „az egész csoportban nagyon kevés igazán melegszívű édesapa vagy édesanya található”, bár a korai kezdetet is figyelembe véve, „nehéz lenne ezt kizárólag a szülők pácienseinkhez fűződő korai kapcsolatának jellegére visszavezetni.” Ez a dilemma jelentősen meghatározta a következő 30-40 gondolkodását, és nem mondhatjuk, hogy mára teljes mértékben eltűnt.

A cikk aktualitását adja, hogy a nyáron zárult Nyolc pont projekt keretében megjelent Steve Silberman: NeuroTörzsek – Az autizmus öröksége és a neurodiverzitás jövője c. nagy port kavart (2015 – Samuel Johnson díj), rendkívül olvasmányos, lebilincselő könyve. Az amerikai újságíró kutatómunkája számos újabb és igen meglepő részlettel egészíti ki eddigi tudásunkat, többek között megkérdőjelezve Kanner „elsőségét” és a Hans Aspergerrel „egy időben – egymástól függetlenül felfedezett” autizmus szemléletet, kiemelve Asperger korszerű, „spektrumban” való gondolkodását.

„A NeuroTörzsek alternatívát nyújt az autizmus medikális vagy betegség-szemléletével szemben, illeszkedve a modern neurodiverzitás modelljéhez, és nem utolsó sorban egy könyv, amelyben a tisztelet és a humanitás a szemlélet kiindulópontja.” (Simon Baron-Cohen: Leo Kanner, Hans Asperger, and the discovery of autism, The Lancet 2015 október)

Az affektív kapcsolat autisztikus zavarai c. kiadvány honlapunk dokumentumtárából ingyenesen letölthető, vagy a az alábbi ISSUU formátumban lapozgatható.

Az Nyolc Pont Projekt által megjelentetett Steve Silberman: Neurotörzsek -Az autizmus öröksége és a neurodiverzitás jövője c. könyvének kölcsönzésére az ország több pontján lehetőség van. A kölcsönzési helyek listáját hírünk alján olvashatja.

 

 

Leo Kanner: Az affektív kapcsolat autisztikus zavarai c. kiadványa a lapozgatható ISSUU formátumban.

 

 

 

Steve Silberman: Neurotörzsek - Az autizmus öröksége és a neurodiverzitás jövője c. könyve az alábbi könyvtáraktól, egyetemektől és intézményektől kölcsönözhető:

Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár

6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár

6720 Szeged, Dóm tér 1-4.

Pest Megyei Könyvtár

2001 Szendtendre,  Pátriárka u. 7.

Móricz Zsigmond Megyei  Könyvtár

4400 Nyíregyháza,  Szabadsár tér 2.

Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár

7400 Kaposvár, Csokonai u. 4.

Verseghy Ferenc Könyvtár

5000 Szolnok,  Kossuth tér 2.

József Attila Megyei és Városi Könyvtár

2800 Tatabánya, Fő tér 2.

Békés Megyei Könyvtár

5600 Békéscsaba, Kiss E. u. 3.

Tolna Megye IIllyés Gyula Könyvtár

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51.

Balassi Bálint Megyei Könyvtár

3101 Salgótarján, Pf. 18.

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár

9021 Győr, Hermann O. u. 2.

Eötvös Károly Megyei Könyvtár

8200 Veszprém, Komakút tér 3.

II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

3530 Miskolc, Görgey u. 11.

Méliusz Juhász Pál Könyvtár

4026 Debrecen, Bem tér 19/d.

Berzsenyi Dániel Könyvtár

9700 Szombathely, Dr. Antall J. tér 1.

Bródy Sándor Könyvtár

3300 Eger, Kossuth L. u. 16.

Dél-dunántúli Regionális Csorba Győző Könyvtár

7622 Pécs, Universitas u. 2/A.

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

8900 Zalaegerszeg, Deák F. tér 6.

Országos Széchenyi Könyvtár

1014 Budapest, Budavári Palota F. ép 302. szoba

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

1088 Budapest, Szabó E. tér 1.

Fejér Megyei Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár

8000 Székesfehérvár, Bartók B. tér 1.

Nyugat-magyarországi Egyetem

9400 Sopron, Bajcsy-Zs. U. 4.

Pannon Egyetem

8200 Veszprém, Wartha V. u.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

2087 Piliscsaba/Klotildliget, Egyetem u. 1.

Széchenyi István Egyetem

9026 Győr, Egyetem tér 1.

Pécsi Tudományegyetem

7622 Pécs, Universitas u. 2/a.

Debreceni Egyetem

4002 Debrecen, Pf. 400.

Szegedi Tudományegyetem

6722 Szeged, Ady tér 10.

Budapesti Corvinus Egyetem

1093 Budapest, Közraktár u. 4-6.

SOTE Központi Könyvtár

1085 Budapest, Üllői út 26.

ELTE Tudományegyetem

1053 Budapest, Ferenciek tere 6.

ELTE BGyK

1087 Budapest, Ecseri út 3. C épület 4-6.

ELTE TTK

1117 Budapest, Pázmány P. stny 1/A

ELT BGyK

1087 Budapest, Ecseri út 3. C épület 4-6.

Tüskevár Általános Iskola, Szakközépiskola és Gimnázium

1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21.

Autizmus Alapítvány

1089 Budapest, Delej u. 24-26.,

Cseperedő Alapítvány

1136 Budapest, Tátra u. 28.

ASK Gyöngyös

3200 Gyöngyös, Barátok tere 2.

Apró Lépések Egyesület

3200 Gyöngyös, Kemény J. utca 5.

Symbo Alapítvány

1074 Budapest, Dohány utca 46. 4.em. 1.

Szivárvány Autista Egyesület

6724 Szeged, Csongrási sgt. 114.

ELTE Fogyatékosügyi Központ

1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, alagsor -125 

Címkék: nincs címke megadva.

Kategória: Publikáció


Kapcsolódó tartalmak

Útmutató csomag autista gyermekeket segítő óvodai és iskolai szakemberek számára

2016. március 25-től elérhető egy útmutató csomag autista gyermekeket segítő óvodai és iskolai szakemberek számára. Az útmutató tartalmazza egyrészt „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása” c. TÁMOP 5.4.5 kiemelt projekt keretében elkészült National Autistic Society 3 rövid összefoglalóját illetve a  Nyolc Pont - „Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakításával” c. TÁMOP 5.4.11. kiemelt projekt keretében elkészült 2 kiadványt. 

AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVAR ÚTMUTATÓ ISKOLÁK SZÁMÁRA  - részlet a National Autistic Society (NAS) információs anyagaiból és módszertani füzeteiből

TANTEREM, OKTATÁS- AZ AUTISTA GYERMEKEK TÁMOGATÁSA - részlet a National Autistic Society (NAS) információs anyagaiból és módszertani füzeteiből

JÁTÉKIDO ÉS JÁTSZÓTÉR, SZÜNET ÉS EBÉDIDŐ - AZ AUTISTA GYERMEKEK TÁMOGATÁSA - részlet a National Autistic Society (NAS) információs anyagaiból és módszertani füzeteiből

AZ OSZTÁLYTÁRSAK ISMERETEINEK BŐVÍTÉSE AZ AUTIZMUSRÓL - részlet az Education Children about Autism in an Inclusive Classroom című kiadványból

HOGYAN BESZÉLGESSÜNK A SZÜLŐKKEL? - A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) kiadványa

 

A kiadványok a hírre kattintva megtekinthetőek és honlapunk dokumentumtárából letölthetőek regisztráció után.

Tovább...

Ezt is ajánljuk

Hogyan hozzuk vissza őket: Az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek sikeres integrációja az iskolarendszerbe

Honlapunkon elérhető a Hogyan hozzuk vissza őket: Az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek sikeres integrációja az iskolarendszerbe c. kiadvány, mely a  Nyolc Pont - „Az autista személyek ellátórendszerének országos szintű, komplex innovációja szakmai tanácsadó hálózat és koordinációs központ kialakításával” kiemelt projekt (TÁMOP 5.4.11-12/1-2012-0001) keretében került fordításra, a szerkesztési utómunkálatokat az Autizmus Koordinációs Iroda készítette.

A kiadványt olyan iskoláknak és szakembereknek ajánljuk, amelyek/akik autista gyermekek integrált oktatását végzik. 

A kidavány eredeti nyelven itt tekintető meg Bringing Them Back: Successful Integration into the School System for
Children on the Autism Spectrum

Kiadó:  Geneva Centre for Autism  

Szerzők: Laura Cavanagh és Tricia-Lee Keller

A kiadvány a hírre kattintva megtekinthető és honlapunk dokumentumtárából letölthető regisztráció után.

Tovább...